Hozzávalók:

10 db keszeg,
3 dkg só,
10 dkg liszt,
1 db fejessaláta,
0,5 dkg fűszerpaprika,
6 dl olaj,
10 adag velesült burgonya.

Elkészítés:

A keszegeket pikkelyezzük, bontjuk, a belsőségeket eltávolítjuk, majd a
fejeket levágjuk az első gerincszelettel együtt. Az előkészített keszegeket
hosszanti irányukra merőlegesen vagy enyhén rézsútosan sűrűn beirdaljuk a
gerinccsontig. Arra ügyeljünk, hogy a gerinccsontot ne vágjuk át, mert így
sütés közben a keszegek könnyen eltörhetnek. Ezután kívül-belül jól besózzuk a
keszegeket, és állni hagyjuk. Közben elkészítjük a paprikás lisztet.
A megszitált liszthez keverjük a fűszerpaprikát.Az előre besózott keszegeket
a paprikás liszbe forgatjuk, a felesleget lerázzuk. Serpenyőben olajat
melegítünk, amelyben a keszegek mindkét oldalát megsütjük pirosra, ropogósra,
közepes ütemben, hogy húsuk ne maradjon nyers középen sem. A keszegeket úgy
sütjük, hogy a vége felé hozzáadjuk a a héjában főtt, hámozott, cikkekre vágott
burgonyát. A keszegeket és a burgonyát együtt sütjük készre. Ha elkészültek,
lapátkanállal csepegtetőrácsra emeljük mind a keszegeket, mind a velesült
burgonyát, és alaposan lecsepegtetjük. A velesült burgonyát tálpapírral fedett
halastálra halmozzuk, majd ízlésesen mellé helyezzük a sült keszegeket úgy,
hogy félig fedjék egymást. A tálat salátalevéllel díszítjük.
 

Forrás:
EXTERNET Web-Art Műhely 1997-98