Hozzávalók:

  • 2 kg ponty (ha nem egészben vesszük, vegyünk hozzá egy fejet is)
  • 45 dkg gomba
  • 15 dkg füstölt szalonna (elhagyható)
  • 20 dkg hagyma
  • 10 dkg liszt
  • 5 dl tejföl 

Elkészítés:

A pontyot kifilézzük és beirdaljuk. Ez úgy néz ki, hogy a gerincről lefejtett húst a gerinc vonalára merőlegesen kb. milliméterenként (lehet kettő is) bevágjuk egészen a bőrig. Úgy egyszerűbb készíteni, ha kicsit fagyott. Így keresztülvágjuk a szálkákat, és ilyen kicsi szálkák már nem akadnak meg az ember torkán. Ezután 3 centi széles szeletekre vágjuk.

A csontokból és a halfejből, kb. másfél liter vízzel, sóval, borssal alaplevet főzünk.  Ha jól kiforraltuk, leszűrjük. A pontyszeleteket lisztbe forgatjuk és egy kevés zsírban (olajban) pirosra sütjük. Egy lábosba szedjük őket, és a zsírban, amiben sültek, kicsit megpirítjuk az apró kockára vágott szalonnát. Hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, üvegesre pirítjuk és beletesszük a felszeletelt gombát is. Lassan pároljuk, amíg a leve el nem fő. Ekkor pirospaprikát teszünk bele és hozzáöntjük a leszűrt hal alaplét. Lassan fölforraljuk, és sóval ízesítjük. Ha felforrt, tejfölös habarással sűrítjük, és jól kiforraljuk. Az elkészített mártást ráöntjük a lábosban levő halakra, és lassan pároljuk. Közben óvatosan rázogatjuk a lábost, hogy ne égjen le. Vigyázzunk, nehogy a hal szétfőjön.

Köretként galuskát vagy csuszatésztát adjunk hozzá. Eső ránézésre nehéznek tűnhet a recept, de nem olyan nagy ördöngösség elkészíteni, és ezt nálunk még azok is megeszik, akik nem szeretik a halat. És nem utolsósorban, ha odafigyelve filézünk, akkor akár gyerekek is ehetik, nem kell félni a szálkától.
 
 

Forrás: DPG recepttár 


A recepthez társított címkék:
tájjellegű étel