Hozzávalók:

4 közepes burgonya,
2 tojás,
1 dl tej,
2-3 evőkanál finomliszt,
1 kis fej vöröshagyma,
1 mokkáskanál őrölt szerecsendió,
ízlés szerint só és törött fehér
bors,
1 mokkáskanál sütőpor,
5 dkg lehéjazott,
fehér mandula,
olaj a sütéshez.

Elkészítés:

A megmosott, héjas burgonyát megfőzzük, majd meghámozva, még melegen
összeetörjük. Hozzáöntjük a tejet, a gyengén felvert tojásokat, az összes
fûszert, valamint a megreszelt vöröshagymát. Beledolgozzuk a sütőport és annyi
lisztet, hogy formálható massza legyen. Nedves kézzel hosszúkás kroketteket,
azaz ujjnyi, henger alakú kolbászkákat formálunk belőle. A fehér mandulát
vékony lapokra forgácsoljuk, és belenyomkodjuk a krokettekbe. Ezután bõ, forró
olajba, egyenként óvatosan beleeresztjük, a hőfokot rögtön mérsékeljük, és kis
lángon lassan megsütjük. A felesleges olajat lecsöpögtetjük, illetve a megsült
kroketteket papírtörülközőre szedjük.