Hozzávalók:

10 db süllő,
10 dkg só,
20 dkg zsemlemorzsa,
15 dl olaj,
2 db fejes saláta,
3 db citrom,
5 adag tartármártás,
10 adag hasábburgonya vagy petrezselymes burgonya.

Elkészítés:

A süllő pikkelyeit pikkelykaparóval gondosan lekaparjuk. Ezután óvatosan kibontjuk, belsőségeit eltávolítjuk. Az uszonyokat a gerincről és a has alatti részről levágjuk. A kopoltyút és a szemeket kiszedjük. A süllőt megmossuk, majd alaposan leszárítjuk.A süllőt kívülről kb. 0,5 cm távolságban beirdaljuk. Kívül, belül sózzuk, rövid ideig állni hagyjuk, hogy a só jól átjárja a hal húsát. A szájába egy darab nyers burgonyát helyezünk, hogy ebben a nyitott formában süljön majd készre. Ezután a süllőt meghajlítjuk, kifli alakúra formázzuk, zsemlemorzsában megforgatjuk. Forró olajba helyezzük, mindkét oldalát pirosra sütjük úgy, hogy közben locsolgatjuk a forró olajjal. A készre sütött süllőt csepegtetőrácsra emeljük lapátkanál segítségével, ügyelve arra, hogy ne törjön el. Szájából óvatosan eltávolítjuk a sültburgonyát. Fémből készült halastálra tálpapírt helyezünk. Erre helyezzük orrával és farkával felfelé a ropogósra sült halat. Körberakjuk hasábburgonyával vagy petrezselymes burgonyával. A süllő szájába és a tál két végére citromgerezdeket helyezünk. Salátalevéllel díszítjük. Külön adunk hozzá jól előhűtött tartármártást mártásoscsészében. A süllőt roston is süthetjük. Ebben az esetben a süllőt sütés előtt olvasztott vajba mártjuk. A halat rostsütőre helyezzük, majd vajjal kenegetve sütjük pirosra mindkét oldalát.
 

Forrás:
EXTERNET Web-Art Műhely 1997-98