Hozzávalók:

1 kacsa, 5 liter jóféle száraz vörösbor, szalonna, gyömbér, majoranna, hagyma, gomba, 3 m vékony acél drót, egy jó erős, 1,5 m hosszú nyárs. Kevés konyak, vagy sör. Csípőfogó. 1 doboz fogpiszkáló.

Elkészítés:

A konyhakész állapotú kacsa belső üregét 35% hagymát, 50% gombát és 15% almát tartalmazó keverékkel megtöltjük, melyet előzetesen kevés borssal, sóval, gyömbérrel és majorannával ízesítettünk.Természetesen ügyeljünk az összetevők megfelelő felaprítására is.
A következő lépésben füstölt szalonnát kb. 3 mm vastagságú szeletekre vágunk. A kacsa külső felületét ezzel gondosan betakarjuk. Ezt úgy érhetjük el, hogy az egyes szalonna szeleteket fogpiszkálóval a kacsához tűzzük, majd az acéldróttal az egészet kívülről háló szerűen körbe bandázsoljuk. Az így előkészített kacsát nagy gonddal tűzzük fel a nyársra, mert gondolni kell arra, hogy a sülési folyamatban a húsa kezdetben puhulni fog, emiatt elforoghat, szerencsétlenebb esetben pedig leeshet a nyársról. Tehát a nyársat kissé haránt irányban kell a kacsába döfni úgy, hogy a vége valahol a lapockacsont és szérny ízület között jöjjön ki. A ferdeség nem probléma. A drótbandázs egyik végét a kacsa fenekének összetűzésére használjuk fel, ezzel megakadályozva az értékes töltelék esetleges kihullását. A drótbandázs másik végét a nyárshoz erősítsük ezzel is megoldva a kacsa sütés közbeni leesésének védelmét.
A kacsát a megfelelő szilárdságú felerősítés gondos ellőnőrzése után nagy parázs fölé helyezzük, majd megkezdjük hosszú programunkat. Ennek első lépéseként megbontjuk a vörös bort és jót iszunk belőle.
Néha fordítunk a kacsán. Mikor azt tapasztaljuk, hogy a borunk jócskán fogytán van és a kacsán lévő szalonna borítás mogyoróbarnára sült, levesszük a parázsról. A fogó segítségével-szükséges esetben-meglazítva a drótbandázst leszedjük a szalonnát és eltesszük a sündisznók számára, mert nagyon szeretik. Közben a parazsat felélénkítjük, felújítjuk, mert eddig kb. két és fél-három óra telt el.
A kacsát visszateszzük a parázs fölé és pirosra sütjük. Ehhez forró állapotában konyakkal, vagy sörrel öntözgetjük, egyszerre egy-egy evőkanálnyi mennyiséget használva. Amikor a kacsa kívülről szép piros és remek illatú, levesszük, mert kész. Meglátjátok, nagyon finom lesz, egészségetekre!
 

Forrás:
EXTERNET Web-Art Műhely 1997-98