Hozzávalók:

egy kb. 1 kg-os afrikai harcsa (lehet nagyobb is), vagy filé
10-15 dkg kockázott backon szalonna
egy kb. 15-20 cm-es póréhagyma
4 dl főzőtejszin
egy teáskanál étkezési keményítő
1/2 dl bármilyen asztali fehérbor
kb. 5 dkg mazsola
egy teáscsészényi rízs
só, Knorr Halak fűszerkeverék, sáfrány v. indiai kurkuma, néhány csepp citromlé, olaj és vaj a sütéshez.

Elkészítés:

Előkészületek: a mazsolát egy kis edénybe helyezzük és annyi fehérbort öntünk rá, ami ellepi, majd hadjuk megduzzadni. A harcsát a gerince mentén kifilézük, majd méretétől függően 4-6 szeletbe vágjuk. A darabokat kevés sóval és a halfűszerkeverékkel mindkét oldalán megszorjuk és állni hadjuk. A póréhagymát felkarikázzuk.


Egy serpenyőbe kevés olajat és egy kb. 1 cm vastagságú vajdarabkát teszünk amiben a haldarabok mindkét oldalát megsütjük (kb. 5 perc) majd kivesszük és egy tálra helyezzük. A fenmaradt olajba (ha szükséges pótoljuk) tesszük a backon szalonnát majd rövid idő múlva a póréhagymát és együtt üvegesre pároljuk úgy, hogy közben a mazsolárol leszürt bort is hozzáöntjük. Visszahelyezzük a haldarabokat a serpenyőbe és néhány csepp citrommal ízesítve 2-3 percig együtt pároljuk. A főzőtejszint amit elözöen összekeverünk az etk.-i keményitővel hozzáöntjük a halhoz és további 1 percig forraljuk majd levesszük a tüzről.

A riszet hagyományos (szokásunknak megfelelő) módon megfőzzük, majd a sáfránnyal v. kurkumával és az áztatott mazsolával összekeverjük. Tállaláskor, citromkarikával és fodros levelü petrezsejemzöldel díszithetjük.

***** JÓ ÉTVÁGYAT *****
 

Forrás:
EXTERNET Web-Art Műhely 1997-98